Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály
Építésügyi és Térképészeti Hatósági Osztály
Osztályvezető: dr. Czímer István kormánytisztviselő
Közérdekű adatok
- A Kormány a honvédelmi és katonai, valamint a nemzetbiztonsági célú építmények vonatkozásában az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági jogkör gyakorlójaként, országos illetékességgel a honvédelemért felelős minisztert (a továbbiakban együtt: katonai építésügyi és építésfelügyeleti hatóság) jelöli ki.
- A katonai építésügyi és építésfelügyeleti hatóság hatósági jogkörének gyakorlása során csak a jogszabályoknak van alárendelve, a hatósági ügyekben hozandó döntésében nem utasítható.
Hatáskör
Az Építésügyi és Térképészeti Osztály vezetője a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2022. (VII. 29.) HM utasítás 1. melléklet 6. függelék A) táblázat 14. sorában foglaltak alapján, a honvédelmi miniszter nevében és megbízásából kiadmányozza – a honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló 40/2002. (III. 21.) kormányrendelet által valamint az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006 (XII. 23.) Korm. rendelet 3/B. §-a alapján meghatározott illetékességi területen - az elvi építési, az építési, az összevont építésügyi, a bontási, a használatbavételi, fennmaradási, a telekalakítási hatósági engedélyezési és kötelezéssel kapcsolatos döntéseket. Végzi az ezekkel összefüggő építésügyi ellenőrzési feladatokat. Az építési munka végzésének ellenőrzésén túl az illetékességi területén megelőzi, felkutatja, megakadályozza az építési engedély nélkül vagy attól eltérően és építési engedélyhez nem kötött építési munka esetében az általános érvényű kötelező építésügyi előírások megsértésével történő építési tevékenységet, a rendeltetéstől eltérő építmény használatot.
Az ügymenet leírása
- kérelem benyújtása a Katonai Építésügyi Hatósági Igazgatósághoz;
- ügyfelek értesítése a hatósági eljárás megindításáról;
- szakhatósági állásfoglalások megkérése;
- esetleges hiánypótlási felhívás kiadása;
- határozat kiadása.